Előző cikkben már elkezdtem kifejteni, hogy ez év, 2015. március 15-ig a betéti társaságok és a közkereseti társaságok kötelezően át kell, hogy nézzék a létesítő okirataikat, és össze kell hasonlítaniuk a hatályos Ptk. megfelelő szakaszaival.

Ahogyan azt már szintén említettem, ez a módosítás költségmentes, de csak akkor, ha a kötelezőkőn kívül, például székhely, székhelyszolgáltatás címe nem változik. Lehet ez a változás akár e-mail címbeli változás is, de most az irreleváns a számunkra.

De nézzük most meg, hogy mikre is kell nagyon odafigyelni.

Ha olyan rendelkezést tartalmaz a létesítő okirat, amely kimondja, hogy egyes tagot vagy tagokat megfoszt szavazati jogától, akkor meg kell, hogy szólaljon a fejünkben a vészjelző, mert minden erre irányuló kinyilatkoztatás semmis.

Nem lehet a társaság ügyvezetője olyan személy, aki nem tagja a társaságnak. Eszük ágába ne legyen olyan személyt beírni ügyvezetőnek, aki nem szerepel a tagok listája között.

Jó, ha tudjuk, hogy ha a társaság tagjai között halál következik be, akkor az örökös, amikor taggá válik, nem kötelező, hogy bármilyen vagyoni hozzájárulást tegyen.

A harmadik személyekkel szembeni helytállási kötelezettség szigorúan kötött. Semmilyen módon nem lehet eltérni attól, amely a Ptk. -ban szerepel.

A társasági jogviszony megszűnése esetén, elszámolási kötelezettséggel kell számolnunk. Ha az ilyen jellegű rendelkezés kizárást, korlátozást vagy hátrányosabb helyzetet teremt ahhoz képest, amelyet a Ptk. megenged, akkor az mindenképpen semmis.

Akkor ennyi is lenne a székhelyszolgáltatás 2015 témánk aktuális kis kitérője röviden.

Remélem, hogy így egy konkrétabb képet tudtam festeni mindenki számára. De, ha ennél is bővebb információt szeretnének, akkor bátran ajánlom Önöknek a linkelt oldalt.

Kötelező cégmódosítás - Székhelyszolgáltatás Budapest, Székhelyszolgáltatás 2015, Székhelyszolgálat