Ahogyan azt már ígértem, a mai székhelyszolgáltatás bejegyzés, a székhelyszolgáltatás számára összeállított 2015 –ös kérdéssor tartalmát boncolgatja.

Ahogyan azt már említettem ez egy végzés formájában érkező kérdéssor.
Maga ez a rész, „KÉRDÉSEK” elnevezéssel 2 oldalon keresztül, 11 kérdésben foglalja össze mindazt, amelyet az állami adóhatóság tudni szeretne. A kérdések alkérdéseket, és részletes kifejtést igényelnek a megfogalmazásuk alapján.
Lássuk is a kérdéseket.

1. kérdés: Van-e használatot megalapozó szerződés a szolgáltató és a vizsgált társaság között. Hogy ha van, akkor mettől meddig érvényes a szerződés. Valamint, a használat jogcímére is kíváncsiak.

Természetesen minden szolgáltató és igénybevevő között van szerződéses jogviszony, kötelező valamivel igazolni a székhelyhasználatot. Itt releváns viszont az, hogy milyen jogcímen van. Nem biztos, hogy a legjobb, hogyha a szerződésre Bérleti szerződés kerül, mert a bérlet teljes fogalmát nem meríti ki ez a szerződés, hiszen nem állandó jelleggel tartózkodik bent az ügyfél.

Érdemesebb talán a Székhelyhasználati, vagy Megbízási jogcímen létrejövő szerződést alkalmazni.

Az, hogy mettől meddig tart a szolgáltatás szubjektív, mert a szolgáltató különböző csomagjai közül lehet választani, és akár meg is lehet hosszabbítani azt.

2. kérdés: Kiterjed-e más tevékenységre, szolgáltatásra a szerződés a székhelyhasználat biztosításán kívül, mire pontosan, alá kell húzni.

Ennél a kérdésnél, egy hosszabb felsorolást találunk, amely mellett az igen vagy nem szavak közül kell a megfelelőt aláhúzni. De kapcsolódik ehhez még kettő kifejtést igénylő alkérdés is. Ezek az egyéb, általuk fel nem sorolt szolgáltatás-lehetőségek leírására adnak lehetőséget.

3. kérdés: Tud-e a szolgáltató arról, hogy van-e a vizsgált társaságnak a NAV -hoz bejelentett iratőrzési helye, amely a székhelytől eltér, hol?

Tehát azt akarja tudni az állami adóhatóság, hogy egyáltalán kapcsolatban van- e a székhelyszolgáltatás irodája és az ügyfél és kommunikálnak-e arról, hogy az ügyfél hol szokta még tárolni a nála meglévő iratokat. Valószínűleg, hogyha bejelentésre kerül, akkor arról tud is a szolgáltató, kivéve, hogy ha annyira friss a bejelentés, hogy az ügyfél még nem szólt. Ez a kérdés is szubjektív, csakúgy, mint a többi, mert nem lehet kizárólag tisztán igen és nem válaszokat adni.

NAV kérdőív - Székhelyszolgáltatás Budapest, Székhelyszolgálat, Székhelyszolgáltatás